2014. október 30., csütörtök

Hallowen









A gyerekeknek a Hallowen egy jó játék. Tegnap délután kekszet, csokis muffint sütöttünk. A legnagyobb szórakozás a diszités volt. Nagyon jól eltelt a délután. A diszités közben nem csak a kezecskék szorgoskodtak, hanem a szájak is, mert  meg- meg kóstoltak egy kekszet, szóval mindig majszoltak valamit. A legkisebb unoka két és fél éves, aztán a 6 éves és a  legnagyobb 13 éves. Igy a kekszek diszitésén is látszik a korkülönbség közöttük. 
Nem gyöztek gyönyörködni az elkészült darabokban, én meg nem gyöztem utána lemosni, felmosni, elmosni. Ma délutánra meghivtak pár barátot lesz
egy kis Hallowen parti. Készül még múmiába öltöztetett virsli - pizzatészta
csikokba tekert virsli-. Annyira jó Velük játszani, imádok nagyi lenni.

2014. október 26., vasárnap

Göngyölt marhasült / Rinderrouladen /

Krumpli nudlival tálalva 

Krumplipürével tálalva - régebbi kép


Igazi német specialitás. Ez is olyan mint otthon a pörkölt, ahány ház annyi szokás, de az alap mindig ugyanaz. Nálunk igy készül, a férjem a szakács ilyenkor én meg élvezem, hogy nem kell a konyhában szorgoskodjak. 

Ezt a hústekercset lehet marhahúsból, borjúhúsból. pulykából vagy disznóhúsból is késziteni. A legjobb szerintünk a marhahús, de ez izlés dolga. 

4 személyre vegyünk 4 vékony hatalmas szelet marhahúst. A hentesnél már fel is lehet szeleteltetni. Nálunk készen szeletelve árulják. 
További hozzávalók: 10-15 dkg apróra vágott húsos sonka, 1 közepes fej hagyma, 1 jó evökanál mustár. Só, bors, 1 evökanál paradicsom püré, fél liter húsleves ha nincs akkor viz , 1 dl vörösbor is mehet bele,  1 közepes sárgarépa, negyed zeller.  Tejszin a szósz besüritéséhez, 2 dkg jéghideg vaj. 

A húsos sonkát és a hagymát apró kockára vágjuk. A hús szeletet kiteritjük, kicsit sózzuk, borsozzuk és megkenjük vékonyan mustárral. Erre rátesszük egy adag apróra vágott hagymát,  sonka kockát és feltekerjük és cérnával összekötjük. 
Egy vaslábosban kevés olajat melegitünk, a hústekercseket meghempergetjük lisztben, majd az olajban minden oldalán kicsit megpiritjuk.Kiszedjük az edényböl és a fennmaradt zsiradékon jól megpiritjuk a kockára vágott  zöldségeket. 
Adjuk hozzá a  paradicsom pürét,  felöntjük a húslevessel és a vörösborral.Visszatesszük a hústekercseket és  lassan puhára fözzük.
Mivel a húst megforgattuk lisztben, egy selymes szószt fogunk kapni mire a hústekercs puhára fö. Ha kell mindig öntünk utána egy kis folyadékot, akkor jó, ha van elegendö szósz a húson. Kivesszük a hústekercseket és a fennmaradt szószt kézi mixerrel pürésitjük, ha kell után izesitjük. 
Visszatesszük a hústekercseket, 5 percig együtt fözzük, a végén beletesszük a jéghideg vajat, amitöl még egy nagyon finom izt kap a szószunk és jobban besürüsödik. 

Ehhez a göngyölt húshoz mindig párolt piroskáposzta a köret és sok esetben krumplipüré, vagy zsemlegombóc, legutóbb meg krumplis nudli megpiritva volt a körete. Amitöl még nagyon finom lesz az egész, hogy ha gombócot vagy nudlit csinálunk mellé  akkor megszórjuk tálalásnál vajban piritott zsemlemorzsával. 

2014. október 25., szombat

Ò mézeskalács, püspökkenyér formában sütve


A kép és a recept a Lecker kedvenc újságomból való

Találtam egy nagyon régi receptet a Lecker újságban  "Honigkuchen" a neve  a legfinomabb, legfüszeresebb, illatos föleg ha heteket, esetleg hónapokat áll. Ezért idöben el kell kezdeni a készitését, ami két részletben történik. Az elsö
lépés kevés munka, majd kb. két hét állás után lehet sütni ezt a finomságot.
Ettem én már ilyet, a holland változatát kapni nálunk, mi nagyon  szeretjük reggelihez is finom egy pohár tej, tea vagy kávé mellé. De most saját magam
akarom elkésziteni - hátha akad még egy- két lelkes blogiró aki velem együtt
elkésziti ezt a finomságot. 
A recept igy szól: két héttel a sütés elött 40 dkg mézet meglangyositani max. 75 fokra, - nem többre, mert elveszti az aromáját - majd lehüteni 35-40 fokra
 és 40 dkg lisztet a keverögéppel belekeverni, éppen csak elkeverni. 
Betenni egy müanyag edénybe, lezárni és két hétig a hütöben tárolni. 

Két hét után a sütönket felmelegiteni kicsit, elzárni a sütöt és egy porcelán vagy jénai tálba tenni a tésztát és a sütöben letakarva felmelegiteni kézmelegre.
Mert ugye a hütöben megdermed nagyon és nem tudunk vele dolgozni. 

A további hozzávalók: 12 dkg puha vaj, csipet só, 2 teáskanál mézeskalács
füszer, 1 teáskanál fahéj, 2 tojás, 2 teáskanál sütöpor, 5 gramm szódabikarbóna amit 2 evökanál tejben feloldunk, a végén 2-3 evökanál törött kandis cukor a sütés elött a tetejére szórva. 
A vajat, sót, füszereket elkeverjük a puha tésztával, egyenként a tojásokat
belekeverjük, hozzáadjuk a feloldott szódabikarbónát, közben mindig jól elkeverjük a keverö géppel a végén a sütöport is belekeverjük. A lényeg, hogy
jól el legyen keverve benne minden hozzávaló és a sütöpor a szódabikarbona
után legyen belekeverve. Egy kivajazott, lisztezett püspökkenyér formába 
töltjük a masszát megszórjuk a törött kandiscukorral  és kb. 1 óra 15 percet sütjük. Félidöben le lehet takarni a tetejét, hogy ne égjen meg. Tüpróba kell, 
hogy biztosan átsült e a süteményünk. Sütés után 5 percig a formában tartjuk
pihenni, utána kiboritjuk. Hetekig eláll, idönként persze egy-egy szeletkét levágunk belöle és a reggeli vagy délutáni kávénkhoz elmajszoljuk. 

Kiváncsi vagyok kinek lesz kedve elkésziteni? Ma fogom összekeverni az alapot
és majd két hét múlva folytatom. Lesz majd fénykép is.


2014. október 15., szerda

Sült karalébé






Diétázóknak és zöldség kedvelöknek. Nagyon egyszerü elkésziteni. Ma nálunk ez volt az ebéd vagyis inkább az estebéd körete. Frissen sült natúrszeletet készitettem mellé. 
Elkészités: a karalábét meghámozzuk, felszeleteljük és csikokra vágjuk. Egy sütöpapirral bélelt tepsibe tesszük, megsózzuk és a kedvenc olajunkkal meglocsoljuk. Kb. 180 fokot 25 percet sütjük, idönként meg kell forgatni. A végén friss petrezselyemmel megszórtam. 
Izlett nagyon, legközelebb teszek hozzá sárgarépa csikokat is. Férfinép elégedett volt a körettel is.








Sonkás kosárkák Blogkóstoló




Elöször jelentkeztem Blogkostolóra, izgatottan vártam a sorsolást, melyik blogból kell valamilyen receptet elkészitenem. A  http://5hozzavalo.blog.hu   lett kisorsolva nekem. Nagyon jó blog, sok egyszerü és gyors, mégis tápláló receptel. Igazi modern konyha, tetszik mert pontosan az ifjú generációt képviseli.
Sajnos nem  az erkélyen vacsoráztunk mert hüvös van, de a kellemesen langyos szobában egy finom illatos teával kisérve fogyasztottuk el ezt a finomságot. 
Az 5hozzávaló: leveles tészta, újhagyma, sonka, felvert tojás és nálam Gouda sajt.
 10 perc elökészület, kb. 15 perc sütés a már forró sütöben és kész is a vacsora.
Nem fog elfelejtödni ez a recept mert szerintem a fantáziára van bizva hány féle variációban lehetne elkésziteni, pl. kolbász karikákkal, esetleg sült paprika darabokkal, vagy elözö napi maradék pörkölttel, sült hússal, füszeres túrós krémmel töltve, netán édesen apróra vágott gyümölccsel megtöltve és egy tojással, cukorral kikevert tejföllel meglocsolva és még ki tudja mennyi lehetöség van.  
Még megyek körülnézni az 5hozzavalo blogon, lesz még amit el fogok késziteni
onnan biztosan. 

2014. október 1., szerda

Szia KATA :)

 Üdvözlet Katának :)





De jó, hogy meglátogatsz :) Èrezd jól magad nálam :) A kávé már kész, válassz hozzá süteményt.
Üdv. Susanne